Bemutatjuk a 2020-as konferenciát

A Mentés másként pedagógia konferencia stratégiáját az első évtől kezdődően arra építettük, hogy a pedagógia interdiszciplináris tudományág, az oktatási rendszer pedig a társadalom minden intézményével összefüggésben áll. Ebből következik, hogy a konferenciával a különböző társtudományok bevonását célozzuk, megszólítva mind az iskolai közegből, mind az akadémiai és a civil szférából érkező szakembereket, egyetemi hallgatókat. A konferencia a szakmabeliek platformjaként lehetőséget teremt az oktatásban, tanárképzésben, politikai döntéshozatalban agyonhallgatott problémák, marginálisként kezelt témák megvitatására, olyan együttműködések kialakítására, amelyek kisebb, helyi szinteken változást idézhetnek elő, jó példákként másokat is inspirálhatnak.

A konferenciára meghívott előadók és műhelytartók, a fenti szempontokat figyelembe véve, iskolai, egyetemi és civil közegben dolgozó szakemberek, akik egy demokratikus oktatási rendszer elvi megfontolásairól beszélnek, miközben szakmai tevékenységükkel jó példákat is mutatnak ennek megvalósíthatóságáról.

A konferencia programja

A konferencia menetében általános és specifikus  előadások/műhelyek váltják egymást, egyes előadások, műhelyek rendszerszemléletűek, mások pedig témájukban egy-egy szakterületre, módszerre vonatkoznak. Az esemény két napján 9 előadásra és 14 műhelyfoglalkozásra kerül sor.

A konferenciát az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövetei fogják megnyitni, így azoknak a fiataloknak a hangján hallhatunk a gyerekjogokról, akiknek jövőjéért a felnőtt társadalom felelősséggel tartozik, de akik képességét, hogy bekapcsolódjanak a társadalom alakításába gyakran elvitatják.

Az esemény első napját egy felnőtteknek szóló bábelőadással, az Ilonkával zárjuk, melyet beszélgetés, és az Acasa közösség jóvoltából, becsületkasszás falatozás követ a Tranzit Házban.


A második napot, egyben a konferenciát zárva, a két nap alatt összegyűlt témák, kérdések, jövőbeli tervek facilitált megbeszélésével zárjuk.


Idei témák és előadók/műhelyvezetők

A beharangozó plakát letölthető és szabadon felhasználható a konferencia népszerűsítéséhez.

Ha kérdésed van:

Bárki részt vehet a konferencián?

A konferencia teljesen ingyenes a résztvevők számára, köszönhetően az „alternatív részvételi díjat” befizetőknek és támogatóinknak.
Az előadások mindenki számára nyitottak, viszont regisztrációhoz kötöttek, a műhelyeken pedig - a workshop jellegétől függően - korlátozott a résztvevők száma.

Szeretnék regisztrálni!

Február 18-25. között lesz erre lehetőség, miután az összes műhelyt bemutattuk, hogy a téged leginkább megfogó workshopokat választhasd.

A jelentkezési ívet a mentesmaskent.ro oldalon fogod megtalálni :).

Honnan tudom, hogy választható-e egy műhely vagy beteltek már a helyek?

Amint a jelentkezők száma eléri a műhelytartók által meghatározott főt, lezárjuk a jelentkezés lehetőségét, így az adott műhely már nem fog megjelenni választhatóként.

Mi van, ha már beteltek a helyek egy műhely-blokk összes workshopján?

A műhelyekkel párhuzamosan idén is lesz Pedamozi, pedagógia témájú filmekkel 1970-től napjainkig, így aki már nem jut be egy műhelyre vagy kicsit elvonulna, az itt megteheti a következő program kezdetéig.

Milyen filmek lesznek a Pedamoziban?

A Pedamozi programját idén tematikusan rendezzük el, és elérhetővé tesszük a konferencia előtt.

Az Ilonka bábelőadásra szükséges belépőt venni?

A konferencia keretén belül a felnőtteknek szóló bábelőadás ingyenes, viszont aki szeretne, adománnyal hozzájárulhat további eseményeinkhez.