Gyere ki a Grundra - virtuálisan is!

A Grund School születése óta minden megmozdulásával ugyanazt képviseli: az élmény alapú oktatást. Olyan tér, ahol a gyermekek személyisége, színessége és belső motivációja a kiindulópont, ahol a közösség igényeihez igazodva a potenciálisan leggyümölcsözőbb irányba tart egy-egy foglalkozás.

Az élmény alapú szemlélet nagy fejtörést okozhat azoknak, akik a vasszigorba és a merev foglalkozástervbe kapaszkodnak foglalkozásaik során. Nálunk a kapaszkodó a folyamatos kapcsolódás. Törekszünk mentorként és barátként is jelen lenni – nem mintha a kettő kizárná egymást.

Hogy lehet élményalapú foglalkozást tartani virtuális térben?!

– tevődött fel mindannyiunkban nagyon hangosan és erőteljesen a kérdés, amikor két hónapja elkezdett változni körülöttünk a világ, és beszűkült a sajátunk. Erről szeretnék mesélni.

A közelmúltban több típusú programot is az online térbe költöztettünk, így szerveztünk meg két Grund Klubot szülőknek, egy online Tavaszi tábort és két hétnyi RE-Grund Otthont, avagy afterschoolt.

Egy online Grund Klub volt az első virtuális eseményünk, amely felbátorított, hiszen megéreztük a találkozást és közös játékot biztosító programok igényét. A hagyományos iskola online gyakorlatához képest óriási előnnyel rendelkezünk, hiszen a programjainkon a gyerekek jelentkezés alapján vesznek részt, tehát mindenki alapvető kíváncsisággal kapcsolódik be. És nem, pillanatnyilag a Grund School nem létezik azok számára, akik nem tudnak online bekapcsolódni. Ez a tudat ugyanakkor nem szabadna megbénítson senkit, aki a saját erőforrásaihoz mérten mégis tenne valamit.

Így tehát adott egy videókonferenciára alkalmas felület, a mi esetünkben a Zoom, ahol sok kis kockányi fej és különböző vélemény elfér, persze, ha nem beszélnek egymásra a résztvevők – nehéz elfogadni, hogy egy heves beszélgetés vagy gyors reakció némaságra ítéljen mindenkit, aki szóra nyitotta a száját. A kommunikációs szokásaink így szépen lassan a lehetőségekhez idomulnak.

Mit csinál a gyermek a Zoom-on, ha ott lehet?

Találkozik tíz-húsz ismeretlen gyerekkel. Furcsának tűnhet közösségnek nevezni a videóbeszélgetésben ismerkedő gyerekeket, pedig az ismétlődő alkalmaknak hála egy formálódó közösségről beszélünk.

Hetek egymásutáni egyhangúságát követően az online programba bekapcsolódó gyerekek képernyőn láthatják újra régi ismerőseiket vagy idegen gyerekeket.

Aztán az első napi, foglalkozások közötti szünet csendje hamar megszűnik. A résztvevők bemutatják kistestvéreiket, a kedvenc plüssmacijukat, a napkezdő körön bárki elmesélheti a vicces álmát vagy segíthet a mikrofonnal bajlódó társának. És a kedvenc foglalkozás a közös rajz.

Érdemes belegondolni, hogy milyen interperszonális készségek fejlődnek a közös virtuális alkalmakon: hogyan rajzolok egy közös munkalapra úgy, hogy az összhangban legyen a többiek elképzelésével, ne rontsam el más készülő remekművét, ne nyomjak el senkit, és ne haragítsak magamra három félig ismeretlen képernyő-társat. És a kommunikáció is napról napra tudatosabbá válik: lenémítom magam, amikor dudorászok, felhangosítom magam, amikor meg akarom osztani a gondolataimat, vagy csak jelezni akarom, hogy hé, itt vagyok. Persze csak aztán, miután szólítanak, vagy amikor nem beszél más. Másképp még a figyelemfelkeltésnek is elveszik a varázsa, hisz az egyszerre beszélő gyerekekből némán hadonászó kis figurák maradnak.

Foglalkozásainkon mindig kis létszámú, vegyes korcsoporttal dolgozunk. A jelenlegi helyzetben is megtartottuk mindkét gyakorlatot. Új szempontot jelentett a digitális készségek fejlettségi szintje, ami nem egyszerűen a kortól függ. Mivel annyira változatos a gyerekek tudásszintje, a legegyszerűbb gyakorlatoknál kellett maradnunk: képernyőmegosztás, Google dokumentum és a gyerekek fizikai tere, mely végtelennek látszó lehetőségek sorát nyitotta meg.

Ha a házi kincskeresések alkalmával benézhetnénk a résztvevők lakásának ablakán, akkor az ország különböző pontjain, a otthonaikban össze-vissza rohangáló és keresgélő gyerekekeket láthatnánk. Szórakoztató elképzelni. Ennek a foglalkozásnak az igazi értékét magunk is a szervezés folyamatában ismertük fel: az online foglalkozás és a saját élettér összekapcsolása szinte korosztálytól függetlenül bevethető és nagyon jól variálható.

A résztvevők készíthetnek együtt egy szivárványt (mindenki kap egy színt és annak megfelelő tárgyakat kell keressen a házban, lefényképezi, majd elküldi, együtt pedig összeszerkesztjük), kirámolhatják a kamrát (felkutatják a konzerveket és vásárolt befőttesüvegeket, megkeresik a származási helyet a címkén... majd a térképen), vagy egy kis mateket bevonva megszámolhatják a ház növényeit, villáit, ablakait, villanykörtéit. Hogy ez miért lesz érdekes? Valami hétköznapi, ami új kontextusban játék is lehet. A mértékegységekről tanulni pedig nincs jobb hely az otthonnál. Mérőszalagok, vonalzók, adagoló poharak, a legtöbb háztartásban mind megvannak.

A virtuális eszközök és a személyes tér összekapcsolása az alkotás terén is termékeny.

Az online tábor résztvevői négy napon át egy-egy órát játszottak a stop-motion technikával, és plüssöket, építőkockákat vagy gyurma darabkákat keltettek életre. A foglalkozás közösen indult, mindenki bejárta a saját kalandját, majd izgatottan mutatta a megvalósított ötletet. Az újságírás műhely alatt egyénileg alkothattak, tudva, mindőjük munkája a közös újság értékes része lesz. Három foglalkozástervet készítettem elő, amiből egy felet használtam fel igazán, a többire egyszerűen nem volt igény.

Egy kis inspirációra, segítő kérdésekre, szabad térre, lehetőségre volt szükségük, és arra, hogy bármilyen felmerülő kérdésre vagy kétségre válaszoljak. Két foglalkozást szinte csendben ülve töltöttem a laptop képernyője előtt, biztattam őket, vagy egy-egy okos kérdésre válaszoltam. Volt, aki izgalmas képregényt készített, más verset vagy beszámolót írt, receptet vagy viccet gyűjtött. És mind elképesztő türelmetlenséggel várták a készre szerkesztett közös munkát. Nagyon büszke vagyok rájuk, nézzetek bele ti is itt.

Mi garantálja, hogy a gyerekek aktívak lesznek?

A sok fontos kérdés között ott lapul még a motiváció. Elgondoljuk, előkészítjük a foglalkozásokat... de mi garantálja, hogy a gyerekek aktívak lesznek, hogy lesz értelme az egésznek?  Mindegyikünk fejében ott villog az a verzió, hogy a mi elképzelésünk távol áll majd a résztvevőktől, nehezen azonosulnak majd a feladattal vagy játékhelyzettel, ezért minden program annyira variálható marad, hogy lehetőleg mindenki megtalálja a számára szimpatikus formáját.

Azt gondolom, az egyik legjobb motiválás a szabad résztvétel, döntési lehetőségek biztosítása, ugyanakkor a szeretet és a lelkesedés a képernyőn át is ragadós. A kérdezés, a biztatás, és a jelenlegi helyzetben még fontosabb azonnali szóbeli visszacsatolás növeli az aktív részvétel esélyét. De ahogy más se, mi se tudunk biztos receptet, és ebbe belenyugodni félsiker.

A Grund közösségébe való bevonódás másik formája a programok utóélete. A Zoom ablak bezárása után szinte minden foglalkozás nyitott marad, hiszen a gyerekek saját ötletek, kis projektek által kapcsolatban maradhatnak, amelyekről bármikor beszámolhatnak, ha szeretnének.

Az újságírás műhely során az egyik kislány, részben iskolai kudarcai miatt, nagyon nehezen választott magának témát. A naiv Mi a kedvenc tantárgyad? kérdésre csak annyit felelt, hogy ő nem jó semmiben, és nincsenek jó minősítései. Megpróbáltam megmenteni a helyzetet, és egymás után hadartam a szerintem egy nyolcéves kislánynak érdekes témákat, így írt és rajzolt végül a cseresznyefáról. Sajnos a végeredményt nem láthattam, mert nem küldte el, de amikor következő nap az érdeklődő kérdésemre csak annyit felelt, hogy most nem válaszolok, mert nagyon dolgozom és visszahajolt a papírlap fölé. Engem meggyőzött: volt értelme az együtt töltött időnek.

Lassan két hónapnyi bezártság elteltével sok gyerek (és felnőtt) elkezd undorodni a számítógép képernyőjétől. Annyira sok és annyira kevés az együtt töltött online kapcsolattartás - azt hiszem, mindannyian érezzük. Lehet, hogy már hiába gondolunk ki egy újabb afterschool-hetet, mert a családok nehezen viselik az iskola nyomásgyakorlását, és még akkor is inkább menekülnek minden school-tól, ha ismernek és tudják, mit csinálunk. Folytonos újratervezésben élünk, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánom: tudom, hogy megtaláljuk az új legjobb formát.