,,Ráébredtem arra, hogy nem vagyok egyedül”
(A 7. Mentés másként pedagógia konferencia műhelyeiről önkénteseink számoltak be. A beszámolósorozat első cikkét olvashatjátok.)
A közös munka ráhangolódással indult: saját tapasztalatainkból kiindulva kerestük a választ arra a kérdésre, mi motivál minket abban, hogy a pedagógusi hivatást válasszuk egy folyamatosan változó oktatási rendszerben. A megszólalások sokszínűsége jól tükrözte a jelenlévők elköteleződését: megjelent a minőségi oktatás értékteremtő szerepe, a pedagógiai munka felszabadító jellege, a nyomhagyás igénye, valamint a közös útkeresés, fejlődés és tanulás vágya. Hangsúlyoztuk a szenvedély és a kíváncsiság meghatározó szerepét, valamint a belső motiváció fontosságát, amely nélkül a hatékony tanítás és tanulás aligha megvalósítható.
A műhely további részében kiscsoportos beszélgetések során megosztottuk egymással a pályakezdőként vagy gyakorló pedagógusként tapasztalt nehézségeinket, felmerülő kérdéseinket. Ezeket követően közösen gyűjtöttünk jógyakorlatokat, ötleteket és lehetséges megoldási stratégiákat, amelyek a mindennapi pedagógiai munka során alkalmazhatók.
A beszélgetések egyik központi felismerése az volt, hogy az oktatás demokratikusabbá tétele kulcsfontosságú lenne: ez hozzájárulhatna a hierarchikus viszonyokból fakadó feszültségek oldásához, és teret adhatna mind a pedagógusok, mind a diákok hangjának. Emellett hangsúlyosan megjelent a pedagógus–diák–szülő közötti biztonságos, támogató és motiváló kapcsolatrendszer kialakításának és fenntartásának igénye. Egyetértettünk abban is, hogy a diákok és szüleik mélyebb megismerése elengedhetetlen, még akkor is, ha ez tudatos időráfordítást igényel, hiszen ez alapozza meg az eredményes közös munkát.
Az alkalom nemcsak a közös problémák megfogalmazására és a lehetséges megoldások feltérképezésére adott lehetőséget, hanem hozzájárult a pedagógusi eszköztár bővítéséhez is. Emellett fontos hozadéka volt egy olyan szakmai közösség formálódása, amely hosszú távon is képes lehet támogatást nyújtani tagjai számára.
A műhely talán legfontosabb üzenete, amely visszhangként szólt a fejünkben: ráébredtem arra, hogy nem vagyok egyedül.
Vaida Kinga, műhelyfelelős, önkéntes