A program pénteken, október 21-én indul, szakmai kerekasztal-beszélgetéssel és két előadással. Szombaton központi témánkat, az oktatásban résztvevők jóllétét, mentálhigiénés, pszichés szempontok felől vizsgáljuk, vasárnap pedig a közösségé, közösségépítésé lesz a főszerep.

Szombaton két műhelytömb három-három párhuzamosan folyó műhelyei közül választhatnak az érdeklődők, vasárnap pedig egy műhelytömb négy workshopja közül.

A teljes programban jól látható, hogyan illeszkednek a műhelyek, a műhelyek bemutatása pedig segítenek a legizgalmasabbnak ígérkező foglalkozások kiválasztásában. Minden műhelyleírás végén jelezzük a résztvevők maximális létszámát.

FONTOS!

Kérünk, csak akkor jelöld be, hogy részt veszel valamelyik műhelyen/műhelyeken, ha határozottan ki is tartasz a döntésed mellett. Hatalmas plusz szervezői munkát, helyszíni terhelést jelent az, ha több jelentkező nem jelenik meg a műhelyen, miközben mások lecsúsztak a részvételről.  Együttműködésed köszönjük!

A jelentkezési ívet, és a legfontosabb tudnivalókat a regisztrációról itt találod: https://mentesmaskent.ro/indul-a-regisztracio/

Részletes program

Műhelyleírások

Első műhelytömb - október 22., szombat, 12:00-14:00

Az Együtt Egyenlően és Kapcsolódj be! prevenciós programok bemutatása - Tanárok a diákokat érő erőszak és zaklatás ellen

A két egyesület több mint tíz éves prevenciós tapasztalatait 2019-ben egyesítve jött létre a közös programjuk, melynek gyümölcse két módszertani kiadvány. A program célja az erőszakra való érzékenyítés és az erőszak-megelőzés, a gyerekek és fiatalok hozzásegítése ahhoz, hogy kölcsönösségen és egyenlőségen alapuló kapcsolatokat alakítsanak ki. Ezen belül kiemelten fontos számukra, hogy a gyerekek és fiatalok elgondolkodjanak a szexuális kultúráról, az őket körülvevő üzenetekről és a szexuális helyzetekről, amelyekbe belekerülnek, képesek legyenek ezeket megkérdőjelezni, ezekre reflektálni – tehát a kritikus gondolkodási készségek fejlesztése ebben a témában.

Tanároknak és más, gyerekekkel foglalkozó szakembereknek is szerveznek képzéseket, hogy megismerjék, és alkalmazni tudják módszertanukat. Ennek a képzésnek néhány elemét próbálhatják ki a résztvevők a műhelyük során! Foglalkozásaik és anyagaik kitérnek a nemek közötti egyenlőtlenségekre, a reprodukciós jogokra, a nők elleni erőszakra és a heteroszexizmusra is.

Molnár Via - Nane-Patent Egyesületek, prevenciós önkéntes koordinátor, Kajos Rebeka - Nane-Patent Egyesületek, prevenciós önkéntes

Molnár Via és Kajos Rebeka Dóra a Nane és a Patent egyesületek közös, 2019 óra futó prevenciós programjának munkatársai, akik az elmúlt években különböző erőszak-megelőző foglalkozásokat tartottak iskolai osztályokban, táborokban és tanárképzések során.

Maximális létszám a műhelyen: 15

Játszani jó - társasjáték-pedagógiai műhely

A műhely saját élményű társasjátékozásra épít, ahol az elmélet működését teszi láthatóvá a résztvevők számára. Fókuszban a társasjáték pedagógia alapelvei, az általa megcélozható fejlesztési területek, a szabálymagyarázat és az előnyadás pedagógiája, illetve mindezek megtapasztalása lesznek.

Lencse Máté - pedagógus, játéktervező

Az Igazgyöngy Alapítvány Toldi Tanodájának szakmai vezetője. 2013 óta foglalkozik a társasjátékok pedagógiai felhasználásával, 2016 óta jelennek meg társasjátékai és társasjáték-pedagógiai könyvei.

Maximális létszám a műhelyen: 20

VoxPop - a vita (nem) játék

Vajon mennyire nagy kihívás számunkra egy vitában a saját álláspontunktól eltérő érvet megfogalmazni? Ismerjük az érvelési hibákat? Tudjuk-e mi a különbség a vélemény és az érv között? A műhelyen a DIA által kifejlesztett VoxPop vitajátékkal ismerkedhetnek meg a résztvevők. A játék egy egyedülálló módszer a csoportközi kommunikáció fejlesztésére és viták facilitálására, segít párbeszédet indítani a diákok között, és helyes érveléstechnikára tanít, legyen szó egy történelmi esemény, egy irodalmi mű vagy egy osztályszintű probléma megvitatásáról.

Lencse Orsolya - a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) igazgatója

A DIA szakmai vezetőjeként a klasszikus vezetői feladatok mellett trénerként is tevékenykedik a szervezetben: VoxPop és vita-workshopokat, valamint Közterem csapatépítő foglalkozásokat tart, az “Egy hajóban evezünk” vitakultúra fejlesztő program mentora.

Maximális létszám a műhelyen: 12

Második műhelytömb - október 22., szombat, 17:30-19:30

Gyurkó Szilvia - Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Gyermekvédelem a pedagógiai munkában - Keretek, határok, felelősségek, lehetőségek

A műhelyen azt járjuk körbe, hogy milyen elvárásokkal szembesülnek a pedagógusok, ha a gyermekek védelméről van szó, és ehhez képest mi a realitás ( – mit tehetnek, és mit tudnak tenni). A műhely interaktív, gyakorlati megközelítéssel boncolja a közösségi gyermekvédelem lehetőségeit, és keresi a résztvevőkkel együtt azokat a válaszokat, amelyek segítik a szakembereket a mindennapokban, hogy a nehéz helyzeteket meg tudják oldani.

Alapvégzettsége jogász, pályafutását kriminológusként kezdte, majd kilenc évig jogi szexuális erőszak és családon belüli bántalmazás áldozatává vált gyermekek és felnőttek jogi tanácsadójaként dolgozott. Jelenleg a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány tanácsadója, képzéseket, tréningeket tart, és kutat.

Maximális létszám a műhelyen: 15

Művészetekkel és élménypedagógiával a tanári kiégés ellen

A tanári pályán magas a kiégés veszélye: az európai pedagógusok 60-70%-a tartós stressztől, 30%-a pedig kiégésben szenved. A reziliens személyiség a kedvezőtlen körülmények ellenére is képes megküzdeni a kihívásokkal, ismeri határait, energiaszintjét tudatosan követi,  objektíven ítéli meg a helyzeteket, illetve megfelelően adaptálódik ezekhez. A műhely során a résztvevők olyan, a művészeteket és élménypedagógiát ötvöző feladatokat és játékokat próbálhatnak ki, amelyeket meghívottunk a Heartland projekt keretein belül a magyarországi Élményakadémia Egyesülettel együtt dolgozott ki, céljuk pedig a pedagógusok rezilienciájának és elköteleződésének erősítése, illetve a kiégés megelőzése.

Vargancsik Iringó - Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Outward Bound Romania

Egyetemi adjunktus a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Tanárképző Intézetében, szociálpedagógus, a Kulcs Szociálpedagógusok Egyesületének elnöke, és élménypedagógus az Outward Bound Romania szervezetnél.

Maximális létszám a műhelyen: 15

A játékon túl!

Játékon keresztül ismerkedni önmagunkkal, a valóság jelenségeivel. Tapasztalatot szerezni érzékeléssel, mozgással, cselekvéssel, a közösséghez fűződő kapcsolatunkban érzelmileg és értelmileg. A játék keretet ad annak a tapasztalati és élményanyagnak, amely saját környezetünkből kiemelhet.

Gecse Ramóna - színész, egyetemi oktató

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat színésze, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tantermi előadásainak kezdeményezője.

Maximális létszám a műhelyen: 15

Harmadik műhelytömb - október 23., vasárnap, 12:00-14:00

Sérülékeny csoportokból származó gyerekeknek szóló projektek

Meggyőződésük, hogy a jövő a gyermekeké, mi felnőttek pedig felelősséggel tartozunk ennek alakulásáért, ezért szeretnének hasznosítható eszközöket nyújtani számukra saját rezilienciájuk fejlesztésében, és az életminőségük, a társadalmi jóllétük növelésében. Programjaikon keresztül a gyermekek részeseivé válnak egy olyan közösségnek és  térnek, amelyben fejleszthetik énképüket, dolgozhatnak céljaikért, ahol foglalkoztatóik felnőtt korukig mentoraik lehetnek, azt követően pedig barátok maradhatnak. A műhelyen elméleti, gyakorlati és energizáló részek fognak váltakozni.

Social Fiber Egyesület

A Social Fiber csapata hosszútávú, alternatív és élménypedagógiás foglalkozásokat biztosít sérülékeny csoportokból származó gyerekeknek és fiataloknak. Ezeknek a programoknak a lényege a társadalmi inkluzió biztosítása, illetve a reziliencia és a konfliktuskezelési készség fejlesztése.

Maximális létszám a műhelyen: 30

Élmények iskolája, azaz közösségépítés felsőfokon

Személyiségfejlesztő és csapatépítő programjuk során minden osztályközösség olyan tapasztalatra tehet szert, amilyenre az iskola falain belül nincs lehetőség. Az ÉLMÉNYEK ISKOLÁJA a maradandó élményeken túl olyan készségeket és kompetenciákat fejleszt, mint az önbizalom, tolerancia, kommunikáció, döntéshozatal, felelősségvállalás, kezdeményezőkészség, kitartás, együttműködés, csapatmunka. A műhely során a személyes tapasztalat által átérezhetjük az élményközpontú, fejjel-szívvel-kézzel történő foglalkozások hatékonyságát.

Horváth-Kovács Ádám - Outward Bound Romania

Tanárként kezdte pályafutását, 30 éve foglalkozik outdoor élménypedagógiával az Outward Bound Romania szervezeten belül, ahol ügyvezető igazgatóként, trénerként, oktatóképzőként, meg nemzetközi programellenőrzőként is tevékenykedik.

Maximális létszám a műhelyen: 20

Superar - Társadalmi kihívások kezelése kreativitással

Interaktív műhelyük bemutatja azokat a kreatív módszereket, amelyeket az oktatási rendszert gyakran érintő társadalmi problémák kezelésében fedeztek fel. Eszköztáruk rengeteg zenét és táncot tartalmaz, de módszereik minden tudományágra átültethetők.

Az interaktív műhelyfoglalkozáson olyan technikákat sajátíthatnak el a résztvevők, amelyek segítenek egy biztonságos közeget biztosítani, és egy kényelmes szerepet találni minden gyerek számára. Így a Superar módszer által a közös zenélés alatt mindenki sikeresnek, energikusnak és koncentráltnak érezheti magát, és garantáltan mosollyal távozik.

Andrews Elana - Superar Caritas Kórus/Művészeti igazgató

Vancea Júlia - Superar Caritas Kórus/ Kórusvezető

Elana Andrews az ausztráliai Tasmániából származik, huszonöt éves zenei és pedagógiai tapasztalattal rendelkezik, kilenc éve egy szocio-muzikális intervenciós program, a Superar romániai vezetője. Kollégája, Vancea Júlia zenei középiskola után pedagógiai tanulmányokat végzett. Négy éve aktív tagja a romániai Superar csapatnak, többek között a sepsiszentgyörgyi Őrkő település gyermekkórusát vezeti.

Maximális létszám a műhelyen: 1000

Inkluzív irodalom az iskolai oktatásban

Az irodalom mint megismerés és mint reziliencia-fejlesztés a mai társadalomban: antropocén/kapitalocén földtörténeti korszak, me too, piac, virtuális létformák, függőség, migráció, szétszakadó emberiség. Felszabadító, problémafelvető oktatás, demokratikus viszonyok, közös kutatás, megismerés, cselekvés.
Ha nem az a kérdés, hogy ki a gyilkos, hanem hogy miért vagyunk még életben, inkluzív irodalomról beszélhetünk. A közoktatásban az inklúzió elfogadó, befogadó viszonyulást jelent, átgondoltan felépített kirekesztés-megelőző struktúrát és folyamatos figyelmet, ahol a tudás személyiség-megerősítő és szolidáris. Az inkluzív pedagógia személy-, ezen belül: gyermekközpontú, a tudás megosztása nem vertikális, hanem horizontális, a tanár és az intézmény megteremti a felfedezés, a kreativitás és a kooperáció barátságos közegét.
Tolsztoj Jasznaja Poljanai-i iskolájában nem volt osztályzás, nem volt kötelező házi feladat, és nem volt kötelező a bejárás. Néha alig lehetett hazazavarni a gyerekeket.
Szemben a fogyasztásra kalibrált könyvkiadói gyakorlat célcsoportok szerint, műfajokra osztott irodalomfelfogással, egy inkluzív irodalom, összhangban a szociológiai és a pedagógiai inkluzivitással, mindenki számára nyitott, környezetre figyelő, kooperatív, nyitott és dinamikus irodalmi jelenség, ahol az elrejtett, elhallgattatott, tabusított valóság kreatív megformálása és a különböző jelenségek összefüggésbe hozása a tét. A természettudományos kutatások eredményei ugyanúgy viszonyítási pontok benne, mint a személyes élettörténetek: az inkluzív irodalom arra kondicionálja az embert, hogy bírja a valóságot, ne csak kibírja.

Selyem Zsuzsa, BBTE BTK, Magyar Irodalomtudományi Intézet, egyetemi docens

Maximális létszám a műhelyen: 10