Már mi is tűkön ülve várjuk, hogy az idei konferencia minél több részletébe beavathassuk az érdeklődőket, és ezt fokozatosan meg is tesszük. Először lássuk a műhely-bazárt, azaz, hogy milyen párhuzamosan folyó műhelyek közül lesz lehetőség idén választani annak, aki személyesen is jelen tud lenni a Kolozsváron, augusztus 13-14. között megszervezett pedagógiai eseményen.

Válassz az ajánlott műhelyek közül és regisztrálj július 29-ig ITT.

Jelentkezésed elbírálásáról augusztus 2-ig jelzünk vissza e-mailben.

A konferencia a 0. napon, augusztus 12-én kezdődik

A konf 0. napja, augusztus 12-e a természeté, ismerkedésé, közvetlen együttlété. A Kolozsvár környéki séta bemelegítő Blizik Anitta-Picur programban szereplő erdőpedagógiai előadásához is.

A konferencia két napján, pénteken és szombaton két műhelypanel párhuzamos műhelyei közül választhatnak a résztvevők.

Műhelyleírások és műhelytartók

Péntek, augusztus 13.

1.

A MADE IN PATARÉT műhely 2015 októberében indult a Kolozsvár perifériáján lévő romatelepen. Kezdetben heti rendszerességű, nyitott foglalkozásokból állt, amelyek során az ott élő fiatalok varrni, barkácsolni tanulhattak. Ez időközben elkezdett szociális vállalkozássá alakulni – jelenleg Kolozsvár központjában, a ZIZ közösségi és művészeti térben dolgoznak együtt a projekt ötletgazdái három pataréti roma fiatallal. Azt szeretnék, hogy ez egy olyan hely legyen a számukra, ahol jól érzik magukat, ahol szakmát tanulhatnak, pénzt kereshetnek, és ahol lehetőség adódik a szociális szakadékot valamilyen szinten áthidaló találkozásokra.


Egy csíkszeredai romatelep lakóival hasonló munkát kezdeményeztek önkéntesek: 2021. január 8-án tűz ütött ki a csíksomlyói barakkokban, tovaterjedésével 261 embert téve hajléktalanná. A csíksomlyói roma családokat ideiglenesen az Erőss Zsolt Arénában szállásolták el, és szociális lakások híján az emberek egy része most is ott él. A járvány mellett és ellenére több önkéntes foglalkozott a sportcsarnokbeli roma gyerekekkel és fiatalokkal, először futócsapatot alapítva, jelenleg pedig egy varróműhelyen dolgoznak.

A műhely során a szociális inklúzió, a foglalkoztatás révén történő közösségépítés lehetőségeiről fog beszélgetni Csata Orsolya csíkszeredai önkéntes, és Visky Zsolt, a MADE IN PATARÉT munkatársa.

Visky Zsolt - a BBTE magyar nyelv és irodalom szakán tanult. 2015 óta foglalkozik pataréti fitalokkal.
Csata Orsolya - újságíró és médiaszakember. A csíksomlyói tűzvész óta hajléktalanná lett roma fiatalokkal dolgozik.

2.

A szexualitás témája minden serdülőt és kamaszt érdekel. Felnőttként is kíváncsiak vagyunk, komolyan beszélgetni róla viszont annál kevesebbet szoktunk. A társadalmi nyomás hatására feszélyezve érezzük magunkat, ha szexualitást, nemi szerveket érintő témákról esik szó. Az iskolákban is ugyanez a helyzet, pedig az életben a témához kapcsolódó tudásra hatalmas szükség van. A Tálentum Református Iskola munkatársaként kamaszokat tanító Fejér Ákos pedagógusként nagyon fontosnak tartja, hogy minden lehetőséget megragadjunk, hogy a téma terítékre kerüljön – és ennek a műhelynek is ez lesz a célja: a játék, a beszélgetés, a következtetések levonása.

Fejér Ákos - biológia- és földrajztanárként tevékenykedik 2013 óta – legnagyobbrészt – általános iskolákban tanított. Meggyőződése, hogy az iskola az életre készít fel, ezért oktatói munkáját is ezen elv szerint végzi. Különösen fontosnak tartja az iskolán kívüli foglalkozásokat, kirándulásokat. Ezek az életszagú tevékenységek szórakoztatóak, szocializálódást serkentőek, és a komfortzónából való kimozdulás a tanulási folyamat fontos részévé is válik.

3.

Milyen lehetőségeket nyújt az állatasszisztált pedagógia? A műhely során a résztvevők betekintést nyernek a módszer tudományos eredményeibe. A részképességekre irányuló játékok kipróbálásában Szellő, a terápiás golden retriever segít. Több fontos kérdéskört járnak majd körbe a résztvevők: milyen fejlesztő jellegük van egyes játékoknak, milyen eszközöket válthat ki a kutya, hogyan hathat mindez hosszú távon az iskolai teljesítményre? A műhelyfoglalkozás során a résztvevőknek lehetőségük lesz kapcsolatba lépni a kutyával, de ez nem kötelező.

Fülöp Csilla – gyógypedagógus, terápiás kutyafelvezető és habilitációs kutyakiképző

Szombat, augusztus 14.

4.

Tangramszerű játékok segítségével megpróbáljuk végigkövetni néhány (matematikai vagy akár köznapi) fogalom kialakulását.
Az alapfeladat egyszerű: A szeszélyes Drámakirály kastélyában a szobák alakja is tükrözi gazdájuk természetét, így mindenféle izgalmas alakú szobát találni ott. Az egyik szoba padlóját teljes egészében padlószőnyeg borítja, és a dolgunk az lesz, hogy Drámakirály szeszélyeinek megfelelően átköltöztessük ezt a szőnyeget rendre a többi szobába. A gyakorlati probléma természetesen gyakorlati megoldást igényel, tehát a szőnyeget kisebb darabokra vághatjuk, a lényeg az, hogy az átköltöztetés után is teljesen fedje a szoba padlóját.

András Szilárd - 32 éve tanít matematikát, eleinte csak emelt szinten és válogatott csoportokkal foglalkozott. Érdeklődése később a tankönyvírás, a tematikus feladatgyűjtemények összeállítása fele fordult. Kollégáival közösen létrehozták a SimpleX egyesületet, amely az emelt szintű foglalkozások szervezése mellett a matematikának mint tevékenységnek élményszerű megtapasztalását is segíti. 10 évig különböző nemzetközi matematikadidaktikai projektekben dolgozott, főleg a tanárképzésbe implikálódva. Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács elnökeként is arra törekszik, hogy középiskolás diákok lehetőséget kapjanak a matematika élményszerű tapasztalatára, hogy azt élvezettel művelhessék. Ezzel párhuzamosan a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Matematika Karán szakmódszertan és több módszertan jellegű, matematikatanítással kapcsolatos tárgyat (is) oktat. Szeretné, ha a matematikának minél nagyobb része valóban a mindenkié lenne.

5.

Szakemberként nap mint nap azzal szembesülünk, hogy a különböző médiafelületekből felénk áradó információtömeg ellenére sem alakult ki még átgondolt kép, tudás az eltérő fejlődésről, a fogyatékosságokról, a sajátos nevelési igényről. Ez nagyon megnehezíti azon családok életét, akik ezzel szembesülnek, ugyanakkor nagy kihívást jelent a közoktatásban dolgozó pedagógusok munkája során is. A megajánlott műhelymunka saját élményen alapuló tapasztalatot, továbbadható tudást szeretne nyújtani a téma kapcsán.


Ilyés Irén - iskolapszichológusként eltérő fejlődésű, sajátos nevelési igényű gyermekekkel dolgozik, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának munkatársa.

Nagy Szilárd - gyógypedagógus, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának munkatársa, és a Romániai Magyar Gyógypedagógus Egyesület (RMGyE) elnöke.

6.

A tásasjáték-pedagógiai műhely során olyan egyszerű játékok használatát fogják a résztvevők megtanulni vagy újratanulni, amelyekhez a legtöbb gyerek hozzáférhet. A társasjáték szó hallatán általában egy fényes, színes  és legtöbbször drága dobozra gondolunk, táblákra, figurákra, de a műhely során az egyszerű szabályok és eszközök mögött megbúvó izgalmas játékok lehetőségeit járják majd körül. Mit játszhatunk erdei termésekkel? Milyen lehetőségek rejlenek egy pakli kártyában?

Jesztl József - szociálpedagógus. 2004 óta oktat gyerekeket táblajáték-használatra. A Tudor Alapítvány tehetséggondozó műhelyében szerzett tapasztalatait 2010 óta akkreditált formában adja tovább kollégáinak. Jelenleg pszichiátriai betegek közösségi ellátásával,  játékismereti képzéssel és játékok komponálásával foglalkozik.

7.

A szexuális/egészségügyi nevelés bevezetéséhez kapcsolódóan rengeteg tévhit, pontatlan információ kering – pedagógusként, szülőként is óvatosan nyúlunk a témához. Dilemmát okoz, hogy nem tudjuk, hogyan viszonyuljunk ahhoz, ha a gyerekek a szexualitás témáit vetik fel – a legtöbb helyzetre valószínűleg nem vagyunk, nem is lehetünk felkészülve. Ilyenkor gyakran jelezzük egy fiatalkorúnak, hogy erről később több tudásra tehet majd szert, a tájékozatlansággal azonban kiszolgáltatottabbakká tesszük a gyerekeket is. De milyen jogai vannak egy gyereknek, fiatalkorúnak? Milyen kötelességei egy felnőttnek, egy tanárnak, pedagógusnak? Mely tabukon kell elgondolkodnunk ennek a tananyagnak és módszertanának bevezetése kapcsán? – ezen és az ezekhez hasonló kérdéseket fogják a műhely résztvevői vizsgálni.

Dr. László Éva - pszichológus, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének tanszékvezetője. Az Artemis - Nők az erőszak ellen Egyesület alapító tagja, de 1999-től foglalkozik a nők elleni erőszak, az abúzusok, a bántalmazás témájával. Azt vallja, hogy széleskörű tanácsadásra, informálásra van szükség – amelynek már iskoláskorban érdemes elkezdődnie, mert ez tud a szexuális abúzusok megelőzésének egy alapja lenni.