Beszámoló: Asztalos Örsike // Videóbeszámoló: Ugron Nóra
Érdekképviselet és jogérvényesítés
A nyitó előadásblokk különböző perspektívából ragadta meg a gyerekek oktatással, oktatási intézménnyel kapcsolatos jogait. Elsőként, az UNICEF Fiatal Nagyköveti Tanácsának részéről, Csenge tartotta meg Van szavunk! című előadását. Nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a gyerekek bevonása különböző területeken a döntéshozásba (otthon/iskola/politika) nemcsak a gyerekek számára kardinális jelentőségű, hanem a felnőttek szempontjából is számos pozitív hozadékkal jár. Többek között felvázolta az 1989-es Gyermekjogi Egyezmény alapelveit, majd a minden gyermeket alanyi jogon megillető jogokat részletezte. Az előadást hasonlatokkal színezte, és kiemelte, hogy a gyermekek sokkal könnyebben fejlődnek, ha a felnőttek úgy szabnak határokat számukra, ha közben figyelnek a gyermekek szükségleteire, véleményére illetve egyéni szabadságára.
A második előadást a Szabad Egyetem három képviselője tartotta A hallgatói ellenállás útjai címmel, melyben elmesélték, hogyan jött létre a mozgalom 2018-ban, majd bemutatták, hogy milyen megmozdulásokat, tiltakozásokat, tüntetéseket szerveztek az elmúlt másfél évben, milyenekben vettek részt a közösségvállalás jegyében. A fiatalok politikai részvételéről is szó esett, és arról, hogy milyen módjai vannak annak, hogy egy oktatáskritikai perspektíva széles körben láthatóvá váljon. A Szabad Egyetem rendszerkritikus kiállítását az iskola udvarában tekinthették meg az érdeklődők.
A panelt Cezara David videóinterjúja zárta, amelyből nyilvánvalóvá vált, hogy habár a romániai törvények elméletben egyenlő esélyt biztosítanak mindenkinek az oktatáshoz, ezek egyszerűen nem működnek gyakorlatban. Megállapítását különböző felmérésekkel és statisztikákkal árnyalta, és kitért a mélyszegénységben élő gyermekek esélylehetőségeire (amik szinte nincsenek), a kisebbségi nemzetekhez/csoportokhoz tartozó személyek jogérvényesítési nehézségeire, az oktatási intézménybe be nem írt gyerekek esetére. Az előadásban elhangzott adatok sokkolták a hallgatóközönséget.
Műhelybetekintő
Az első műhelycsoportból az Andrássy Paula és segédei által koordinált játékos érzékenyítő foglalkozáson vettem részt. A különböző szituációs játékok középpontjában annak megfigyelése állt, hogy az ép emberek hogyan viselkednek egy mozgáskorlátozott/fogyatékossággal élő/halmozottan sérült személy társaságában, és melyek azok a berögzült reakciók, szavak, amelyek a legjobb szándék ellenére is előbuknak. Személyes kedvencem az a foglalkozás volt, amelyben a véletlenszerűen kialakuló, ötszemélyes csoportban kellett megállni a helyünket: a csoportban egy személynek lekötötték egyik kezét a testéhez, és így kellett együttműködve, megadott időintervallumon belül különböző feladatokat elvégeznünk. Tetszett az az odafigyelés, ahogyan egymáshoz fordultunk, a csapat hangulata, és legfőképp az, hogy mindannyian azon tevékenység elvégzését választottuk, amihez a legjobban értünk. A lekötött kezű csoporttagunk hajóhajtogatásra adta a fejét, és a röpke félóra alatt megtanulta a tűrögetés csínyját-bínyját.
A játékokat konstruktív beszélgetések, kiértékelők követték, amelyek felszínre hozták, hogy a műhelyen résztvevők mennyire eltérően vélekednek egy-egy kérdésben.
„Tanár és diákszerepbe is belehelyezkedtünk"
Kelemen Fruzsina résztvevő Gergely Gonzó László és Zsigmond Imola Lehet-e a tanár ember? című pszichodrámás műhelyéről mesélt.
Probléma sincs motiváció nélkül
Az ebédszünet után András Szilárd előadása következett a problémamegoldás taníthatóságáról. Az előadás azt járta körül, hogy egyáltalán mi nevezhető problémának, és hogy a motiváció mennyire fontos tényező a hatékony megoldási folyamatban. Ezután kitért a folyamat mozzanataira, és példák által mutatott rá arra, hogy a probléma nyelvi megfogalmazása, csomagolása mennyire hozzájárul ahhoz, hogy könnyen vagy nehezen megoldhatóként értelmezzük.
A panel második előadását Derdák Tibor tartotta, amely tematikában ugyan kapcsolódott Cezara David előadásához, de ezúttal a magyarországi oktatási helyzettel ismerked(het)ett meg a hallgatóság, illetve pontosabban azzal, hogy a jelenlegi oktatási körülmények között, alacsony szociális háttérrel rendelkező gyerekeknek (szinte teljesen) lehetetlen felsőfokú intézménybe jutniuk. Az előadó két iskola bemutatásával is példázta, hogy milyen típusú megoldások születtek a helyzet javítására: az első a pécsi Gandhi Gimnázium, a második pedig a miskolci Dr. Ámbédkar Gimnázium. Az intézmények célja, hogy érvényesítsék az oktatáshoz való alapvető jogot a romák esetében is, és olyan minőségi képzést nyújtsanak tanulóiknak, amely felkészíti őket az érettségi vizsga letételére. Az előadás végén pedig az Angry Buddha film bemutató videóját néztük együtt meg,
Művészetpedagógia és tanulás
A második műhelyblokk közül a művészetpedagógiai foglalkozásba nyertem betekintést, a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér munkatársai által tartott foglalkozásnak köszönhetően: nemcsak meséltek a tevékenységeikről, hanem ezekbe be is vonták a résztvevőket. A két foglalkozás, azaz a portré- és a fotogramkészítés, párhuzamosan futott, az előbbit egy osztályteremben megfelelő fények, felszerelés, háttér és kiegészítő eszközök segítségével, míg az utóbbi kompozíciót az iskola pincéjében, piros lámpa fényénél készíthették el a résztvevők. A helyben készült portrékat és fotogramokat a foglalkozás után haza lehetett vinni. Nagyon tetszett, hogy a műhelytartók folyamatosan reflektáltak arra, hogy a gyerekek/kisebb létszámú diákcsoportok hogyan szoktak ezekre a tevékenységekre reagálni.
Miután a műhelyek véget értek, a szombat este az Ilonka – bábjáték felnőtteknek előadással folytatódott a Tranzit Házban, amelyet egy közös beszélgetés követett. Az A-casă közösség jóvoltából pedig vegán hamburgerek, házi készítésű sör és bor adományalapú elfogyasztásával folytatódott az est.
A jelen nem egyszerűen a múlt következménye
Az első előadáspanel K. Horváth Zsolt bocsánatkérésével kezdődött – az előadó ugyanis sajnos nem tudott megjelenni, így a közönség előre felvett videón keresztül hallgathatta meg történeti összefoglalóját a demokratikus pedagógia magyarországi kísérleteiről. A tanulságos előadás Michel Foucault történelemfilozófiai téziséből indult ki, miszerint a múltat azért kell tanulmányozni, hogy a jelent könnyebben megértsük, de a jelen nem egyszerűen a múlt következménye, és különbséget kell tenni a megélt és a gondolt jelen között. A XX. századi általános és titkos választójog megadásának fontosságát hangsúlyozta az előadó. Ezáltal ugyanis a jogilag minden – a megfelelő kort betöltő – személy politikai szubjektumként vehet részt az államrendszer működésében, ami egyúttal azonban előfeltételezi, hogy a választó polgárok birtokolják a megfelelő információkat a független döntés meghozásakor. Ebben azonban az oktatási intézményeknek is szerepe van, volna. Az előadás többi része Mérei Ferenc emancipatorikus oktatást előtérbe helyező javaslataival, és az 1948-as köznevelési reform körülményeivel foglalkozott.
A második előadást Udvarhelyi Tessza tartotta meg: miután bemutatta a Közélet Iskoláját a hallgatóságnak, és felvázolta, hogy mit ért(ünk) kritikai pedagógia alatt, egy videóval mutatta meg, hogy hogyan valósul meg egy kritikai pedagógián alapuló részvételi akciókutatás. Az előadónak feltett kérdések sorát – az ebédszünetre és a második műhelyblokkra tekintettel – a szervezőcsapat kénytelen volt megszakítani.
Pedamozi
A negyedik műhelyblokk ideje alatt a Pedamoziba látogattam el. A vasárnap reggel megosztott változatos program a Nekem az élet teccik nagyon animációt, Láthatatlan Magyarország virtuális könyvbemutatót, és az Angry Buddha filmet foglalta magába – utóbbinak pedig azért örültem különösen, mert a szombati videó rendkívül felkeltette kíváncsiságomat, és jó élmény volt a konferencia keretében, más érdeklődőkkel együtt megnézni.
Műhely az oktatási módszertár alternatíváiról
Csákány Edina a budapesti Irodalom/Szemlélet csapata által tartott Együttműködés és érzelmi intelligencia fejlesztése című műhelyen szerzett tapasztalatairól mesél a videóbeszámolóban. A háttérben látható plakátot a Szabad Egyetem jóvoltából állíthattuk ki a konferencia ideje alatt az iskola udvarán. A plakátkiállítás a magyarországi oktatási rendszer kritikus helyzetére reflektál.
Esély az oktatásban
A konferencia utolsó blokkjának első előadását Tatai Csilla tartotta az ADHD-val kapcsolatban, eltörölve minden olyan, a társadalomban élő sztereotípiát, melyeknek habár nincs valóságalapja, továbbra is megkövült előítéletekként élnek. Megosztotta a hallgatósággal a szakszerű diagnózis eljárásait, a tünetekkel kapcsolatban felmerülő nehézségeket, és kitért a Romániában is igénybe vehető fejlesztési lehetőségekre.
A második előadó László Éva volt, aki ezúttal a matosinhosi, második esély típusú iskolát mutatta be, ahol olyan 15–25 év közötti fiatalok folytathatják tanulmányaikat, akik kiestek az oktatási rendszerből, de szeretnék elvégezni tanulmányaikat. Az újító iskola civil kezdeményezés gyümölcse, amely a továbbiakban mintaként fog szolgálni hasonló iskolák létrehozásában: az előadó ezáltal is hangsúlyozta, hogy habár minden kezdet nehéz és minden változáshoz idő kell, fontos a kitartás, hiszen ezek az újítások valóban képesek átalakítani/formálni a meglévő rendszert.
